William Henry Fox Talbot aki a Cambridge-i Egyetemen szerzett tudományos ismereteket, nem tudott Wedgwood és a francia feltalálók munkájáról. 1833-ban Itáliában töltötte a szabadságát, amikor eszébe ötlött, hogy a camera obscura képét kémiai eljárással kellene megörökíteni. 1835-re ki is dolgozta a módszert: a papírt úgy tette fényérzékennyé, hogy felváltva áztatta konyhasó (nátrium-klorid) és ezüst-nitrát oldatába.

A papír rostjaiban ezüst-klorid keletkezett. Fény hatására az ezüst-kloridból finom eloszlású ezüst vált ki, s ez sötét foltokban jelent meg a papíron. A negatívról elvben akármennyi pozitívot is készíthettek úgy, hogy a fényérzékeny papírt rátették a negatívra, és megvilágították. Talbot rögzítési módszere azonban nem volt megfelelõ, ezért 1839-ben Sir John F. W. Herschel azt javasolta, hogy a negatívokat nátrium-hiposzulfittal (mai nevén nátrium-tioszulfáttal) rögzítsék, és másolás elõtt viasszal is kezeljék, hogy a papír szemcsésségét csökkentsék.
Angliába 1839 januárjára érkezett el a Daguerre-eljárás híre. Talbot azonnal publikálta, és részletesen el is magyarázta a Royal Society tagjainak, hogyan készít “fényszülte rajzokat”.

Más kísérletezõk is dolgoztak ki hasonló eljárásokat, de Talbot és Daguerre nevéhez fûzõdik az a két eljárás, amely a fényképezést megalapozta.
A két módszer több szempontból különbözik egymástól. A dagerrotípiák lemezre készültek, a fényszülte rajzok papírra. Minden dagerrotípia egyedi volt, a fényszülte rajzokat sokszorosítani is tudták. A dagerrotípia részletgazdag volt, a fényszülte rajz – az ezüstképet hordozó papír rostos szerkezete miatt – kissé elmosódott.
Daguerre eljárása  gyorsan elterjedt a világon. Már 1839-ben híres egyiptomi, palesztinai, görög és spanyol mûemlékek képével tértek vissza az utazók Párizsba. Az expozíciós idõ azonban nagyon hosszú volt. A bostoni King’s Chapel fényképezése például 50 percig tartott. Nem tudtak mozgó tárgyakat fényképezni, és a portrékészítés is nehézségekbe ütközött. A modellnek hosszú percekig kellett mozdulatlanul ülnie fehérre lisztezett arccal a tûzõ napon. Talbot eljárása alig tíz percre csökkentette az expozíciós időt, illetve képeit papírra rögzítette, de szabadalmait annyira levédette, hogy nem terjedtek el, szinte senki sem alkalmazta őket. A Talbotípia, azonban így is mérföldkőnek számít a fotótörténetben.

The post Talbotipia appeared first on Mary N .hu.