A fényképezés történetében több üzletileg, vagy szakmailag sikertelen eljárás született. Volt amelyik kellő anyagi támogatás hiánya miatt, és volt olyan is, amelyik a bonyolultsága miatt nem honosodott meg. A francia Hippolyte Bayard már 1839 márciusában ismertette módszerét: miután az ezüst-nitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte, a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet kálium-bromiddal rögzítette.
A fotótörténet, többi fejlesztéséhez mértem is, rendkívül rövid idő alatt (1839–1840) fejleszti ki újítását a fotózásban: a direktpozitív eljárást. Bayard a fényképezés nagy vesztese, mert bár harminc nagyméretű képét 1840 júniusában, egy jótékonysági vásár keretében ki is állította, egyszerű, szellemes és olcsó eljárása támogató híján nem versenyezhetett a dagerrotípiával. Magát is belekomponálta a képekbe, mint élő bizonyítékot, hogy embereket is le lehet az eljárásával fotózni.

The post Fotótörténet-Kálium – bromid eljárás appeared first on Mary N .hu.

A dagerrotípia terjedésével a fényképezőgépek is fejlődésnek indultak. A kezdeti nehéz nagy dobozokat kisebb, ám még mindig nehéz felszerelés váltotta fel. Később a “varázsdobozok” egyre kisebbek lettek. A fényképezőgépek továbbfejlesztésében a magyar Petzval József és az osztrák Friedrich Voigtläder ért el igen figyelemre méltó eredményt. 

Petzval akromatikus portrélencséjének fényerőssége mintegy hússzor nagyobb volt a Párizsban gyártott egyszerű meniszkusz-lencséknél, amelyeket a Daguerre-fényképezőgépekben használtak. Voigtländer a fényképezőgép ormótlan faháza helyett könnyen hordozható dobozt szerkesztett. Az újításokat 1841 januárjában ismertették.

Ugyanebben a hónapban az osztrák Franz Kratochwila közzétett egy kémiai eljárást, amelyben klór- és brómgőzöket alkalmazott, és a lemez érzékenységét az ötszörösére növelte.
Az újítások eredményeként az expozíciós idõ 20–40 másodpercre csökkent. A dagerrotípia-készítés virágzó iparág lett, jó anyagi körülményeket biztosítva sokaknak.

The post Petzval József portrélencséje appeared first on Mary N .hu.

William Henry Fox Talbot aki a Cambridge-i Egyetemen szerzett tudományos ismereteket, nem tudott Wedgwood és a francia feltalálók munkájáról. 1833-ban Itáliában töltötte a szabadságát, amikor eszébe ötlött, hogy a camera obscura képét kémiai eljárással kellene megörökíteni. 1835-re ki is dolgozta a módszert: a papírt úgy tette fényérzékennyé, hogy felváltva áztatta konyhasó (nátrium-klorid) és ezüst-nitrát oldatába.

A papír rostjaiban ezüst-klorid keletkezett. Fény hatására az ezüst-kloridból finom eloszlású ezüst vált ki, s ez sötét foltokban jelent meg a papíron. A negatívról elvben akármennyi pozitívot is készíthettek úgy, hogy a fényérzékeny papírt rátették a negatívra, és megvilágították. Talbot rögzítési módszere azonban nem volt megfelelõ, ezért 1839-ben Sir John F. W. Herschel azt javasolta, hogy a negatívokat nátrium-hiposzulfittal (mai nevén nátrium-tioszulfáttal) rögzítsék, és másolás elõtt viasszal is kezeljék, hogy a papír szemcsésségét csökkentsék.
Angliába 1839 januárjára érkezett el a Daguerre-eljárás híre. Talbot azonnal publikálta, és részletesen el is magyarázta a Royal Society tagjainak, hogyan készít “fényszülte rajzokat”.

Más kísérletezõk is dolgoztak ki hasonló eljárásokat, de Talbot és Daguerre nevéhez fûzõdik az a két eljárás, amely a fényképezést megalapozta.
A két módszer több szempontból különbözik egymástól. A dagerrotípiák lemezre készültek, a fényszülte rajzok papírra. Minden dagerrotípia egyedi volt, a fényszülte rajzokat sokszorosítani is tudták. A dagerrotípia részletgazdag volt, a fényszülte rajz – az ezüstképet hordozó papír rostos szerkezete miatt – kissé elmosódott.
Daguerre eljárása  gyorsan elterjedt a világon. Már 1839-ben híres egyiptomi, palesztinai, görög és spanyol mûemlékek képével tértek vissza az utazók Párizsba. Az expozíciós idõ azonban nagyon hosszú volt. A bostoni King’s Chapel fényképezése például 50 percig tartott. Nem tudtak mozgó tárgyakat fényképezni, és a portrékészítés is nehézségekbe ütközött. A modellnek hosszú percekig kellett mozdulatlanul ülnie fehérre lisztezett arccal a tûzõ napon. Talbot eljárása alig tíz percre csökkentette az expozíciós időt, illetve képeit papírra rögzítette, de szabadalmait annyira levédette, hogy nem terjedtek el, szinte senki sem alkalmazta őket. A Talbotípia, azonban így is mérföldkőnek számít a fotótörténetben.

The post Talbotipia appeared first on Mary N .hu.

Daguerre díszlettervezőként dolgozott. 1822 és 1839 között a párizsi Diorama társtulajdonosa volt; ebben a teremben híres helyek és történelmi események hatalmas festményeit állították ki. A képeket átlátszó papírra vagy muszlinra festették, és gondosan megválogatott fényeffektusokkal életszerű jeleneteket komponáltak a díszletből. Az első vázlatokat Daguerre is camera obscurával készítette.

A camera obscura képeit fény segítségével szerette volna rögzíteni, de kísérletei kudarcot vallottak. Amikor tudomást szerzett Niépce munkájáról, írt a feltalálónak. 1829 decemberében társultak Niépce heliografikus módszerének továbbfejlesztésére. Ettől kezdve Daguerre Niépce anyagaival – ezüstözött rézlemezekkel és jóddal – dolgozott, de csak 1835-ben, Niépce halála után ért el eredményt. Véletlenül fedezte fel, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, és ezt higanygőzzel lehet “előhívni”, láthatóvá tenni, mert a higanygőz az exponált részekre telepszik. Az expozíciós idő nyolc óráról 30 percre csökkent. A kép azonban nem volt tartós. Ha fényt kapott, az exponálatlan ezüstös részek elsötétedtek. 1837-re Daguerre a rögzítés módját is megtalálta: konyhasóval oldotta le az exponálatlan ezüst-jodidot. Ugyanebben az évben ezüstözött rézlemezre lefényképezte a műtermét.

A fotó hűsége és részletgazdagsága miatt is érdekes. Niépce-szel kötött szerződése ellenére a módosított eljárást Daguerre önmagáról nevezte el dagerrotípiának. 1839-ben Daguerre és Niépce fia a dagerrotípia és a heliográfia kizárólagos jogát életjáradék fejében eladta a francia kormánynak.

The post Dagerrotípia appeared first on Mary N .hu.

Mint már említettem a fényképezés kezdetén bizony komoly rajztudásra volt szükség a képek rögzítéséhez. Valahogyan úgy, mint amikor ma kivetítünk a falra egy diát (legyen az digitális, vagy hagyományos) és azt próbáljuk lerajzolni. igen ám, de mit kezdjen az ember akkor, ha nem tud rajzolni?

Ilyen helyzetben találta magát egy francia feltaláló, Nicéphore Niépce, aki litográfiák készítése közben jutott el a fényképezéshez. ő azonban nem tudott rajzolni, ami szükséges lett volna akkoriban ehhez a művelethez. Szorultságában kidolgozott egy módszert: a képeket fénnyel másolta át. A metszetet olajjal kente be, hogy átlátszó legyen, ezután fényérzékeny oldattal bevont lemezre helyezte, és az egészet a napra tette.

A metszet világos részei alatt néhány óra múlva megkeményedett az oldat, a sötét részek alatt azonban továbbra is lágy maradt. Niépce a lágy oldatot lemosta, és a lemezen megjelent a metszet tartós, pontos másolata.

1826-ban egy ónlemezes camera obscurával elkészítette a fotótörténet első természetfotóját: házának egyik felső ablakából fényképezte le az udvart. Közben a nap keletrõl nyugatra haladt, ezért a kép olyan, mintha a ház mindkét oldalán sütne a nap. Az exponálási idõ 8 óra volt.
Niépce heliografikus (napsugaras) eljárása tehát sikeresnek bizonyult. az ő célja, azonban a nyomtatás volt. Alulexponált felvételeiből, azonban nem tudott nyomólemezt készíteni. Felfedezései viszont jó alapot teremtettek Daguerre és mások is sikeres kísérleteihez.

The post Fotótörténet-az első rögzített kép appeared first on Mary N .hu.

A fényképezõgép elõfutára tehát a camera obscura volt. A szórakozás mellett, más haszna is volt, ugyanis a XVIII. századi képzõmûvészek már gyakran használtak különféle típusú camera obscurákat a természet pontos másolásához. A kézügyességet azonban, nem tudta helyettesíteni az eszköz, és a kép sem volt maradandó,ezért tovább keresték a képek mechanikus rögzítésének módját.

Egy anatómus professzor jött rá végül a megoldás kulcsára. egy régóta ismert jelenség pontos magyarázatával. Johann Heinrich Schulze 1727-ben bebizonyította, hogy az ezüstsók elsötétedését nem a hő, hanem a fény okozza. Napfény segítségével “írt” szavakat a sókra, ám a képek rögzítését nem kísérelte meg. A camera obscura és Schulze felfedezése teremtette meg a fényképezés alapját, a maradandó képekre azonban még várni kellett, de már nem sokáig. A fotótörténet úttörői hamar rájöttek a megoldásra.

The post Fotótörténet- első lépések a rögzítéshez vezető úton appeared first on Mary N .hu.

Bizonyára kevesen gondolunk arra, hogy milyen régóta foglalkoztatta az embereket a fényképezés. már az ókori arabok is haszbnálták a fényképezőgép elődjét, a camera obscurát, elsősorban csillagászati célokra. Mi is ez a szerkezet, és mi köze van a mai digitális gépekhez? Több mint hinnénk!

A camera obscura, tulajdonképpen egy doboz, amin egy lyuk van, egyfajta kezdetleges sötétkamra. a fény, a lyukon keresztül a szembenlévő falra vetül, és kirajzolja a lyuk előtt látható környezetet.Később, Giambattista della Porta a XVI. század végén lencsés camera obscurát szerkesztett. a művészek gyakran használták tájképek festésénél, de ehhez is komoly rajztudásra volt szükség.

Az úri kertekben gyakori építmény volt a camera obscura, egyfajta látványosságként szolgált. Így már érthető, miért ez a szerkezet az alapja a mai fényképezőgépeknek.  A jelenség tehát már régóta ismert volt, de a képet  rögzíteni is kell valahogyan. Hamarosan erre is rájöttek kísérletező művészek, akiket méltán hívhatunk a fotótörténet úttörőinek.

The post Fotótörténet- A kezdetek appeared first on Mary N .hu.