Daguerre díszlettervezőként dolgozott. 1822 és 1839 között a párizsi Diorama társtulajdonosa volt; ebben a teremben híres helyek és történelmi események hatalmas festményeit állították ki. A képeket átlátszó papírra vagy muszlinra festették, és gondosan megválogatott fényeffektusokkal életszerű jeleneteket komponáltak a díszletből. Az első vázlatokat Daguerre is camera obscurával készítette.

A camera obscura képeit fény segítségével szerette volna rögzíteni, de kísérletei kudarcot vallottak. Amikor tudomást szerzett Niépce munkájáról, írt a feltalálónak. 1829 decemberében társultak Niépce heliografikus módszerének továbbfejlesztésére. Ettől kezdve Daguerre Niépce anyagaival – ezüstözött rézlemezekkel és jóddal – dolgozott, de csak 1835-ben, Niépce halála után ért el eredményt. Véletlenül fedezte fel, hogy a jódozott ezüstön látens kép keletkezik, és ezt higanygőzzel lehet “előhívni”, láthatóvá tenni, mert a higanygőz az exponált részekre telepszik. Az expozíciós idő nyolc óráról 30 percre csökkent. A kép azonban nem volt tartós. Ha fényt kapott, az exponálatlan ezüstös részek elsötétedtek. 1837-re Daguerre a rögzítés módját is megtalálta: konyhasóval oldotta le az exponálatlan ezüst-jodidot. Ugyanebben az évben ezüstözött rézlemezre lefényképezte a műtermét.

A fotó hűsége és részletgazdagsága miatt is érdekes. Niépce-szel kötött szerződése ellenére a módosított eljárást Daguerre önmagáról nevezte el dagerrotípiának. 1839-ben Daguerre és Niépce fia a dagerrotípia és a heliográfia kizárólagos jogát életjáradék fejében eladta a francia kormánynak.